#élménybeszámoló
#csajoselvonulás
#2napcsakmagadért
2 héttel ezelőtt egy fantasztikus helyszínen töltöttünk 2 napot egy szuper hölgyekből álló társasággal egy csajos elvonuláson.
Távol a város zajától, egy kis faluban, Újiregen volt a bázisunk, a VillaFarm Resort&Spa-ban.
Az első fix pontunk a csütörtöki ebéd volt, a Hölgyek sorban érkeztek, mi pedig vártuk őket nagy szeretettel vendéglátóinkkal együtt.
Ebéd után a bemutatkozások – hogy jobban megismerjük egymást – , és egy kicsit komolyabb téma: az önbizalom, az önmegvalósítás és egyéb női kérdések következtek. Hajnalka Kátai az Önmegvalósítás Akadémiaképviseletében megosztott velünk pár hasznos gondolatot, és személyre szabottan is kaphattak választ a Hölgyek saját kérdéseikre. S bár órákig tudtunk volna még beszélgetni, tapasztalatokat megosztani a témában, következett a délután második programpontja: betekintés a szempillák világába Krista Gabi Szempilla Stylist&Oktató segítségével. Az abszolút gyakorlatias bemutató során szintén minden személyre szabott kérdés megválaszolásra került, illetve apró kulisszatitkokat tudhattunk meg a szempillaépítésről.
Az esti vacsora után a lazításé és a pihenésé volt a főszerep. S bár az idő nem volt túl kegyes hozzánk – néha szemerkélni kezdett az eső – , beindult a jacuzzi, a szauna és a kültéri medencét is birtokba vettük. Jócskán elmúlt éjfél, mire ágyba kerültünk.
A pénteki nap a sminké, a stylingé és a fotózásé volt. A fotózós ruhák, kiegészítők kiválasztásában Judit Szerdahelyi és FRISS•stílus,tanácsadásvolt a Hölgyek segítségére, illetve a fotós stylingban is sokat segített, a gyönyörű sminkeket Krista Gabriella készítette.
Az elkészült fotók, melyekből pár kép erejéig hozok ízelítőt, a fiatal fotós Szilagyi David munkáját dicsérik. A helyszín lehetőséget biztosított, hogy minden résztvevőről több ruhában, több helyszínen, többféle beállításban is készüljenek képek. Közben, aki épp nem vett részt a fotózásban, masszázzsal kényeztette magát.
Hamar elröppent a két nap, szuper társaságban pedig még gyorsabban telik az idő, de talán sikerült egy kicsit feltöltődniük a Hölgyeknek, s remélem örömmel, önbizalommal teli használják majd az elkészült gyönyörű képeket.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Remélem még találkozunk! ❤️
Köszönjük a fantasztikus vendéglátást Szabó Jozsef ❤️
Ha szeretnél Te is részt venni egy hasonló programon, akár a barátnőiddel, akkor írj nekünk az info@itsyourworld.hu e-mail címre, vagy jelezd a poszt alatt kommentben, hogy érdekel hasonló esemény.
A nyári szabad időpontokra tervezés alatt van hasonló program(ok) megszervezése igény és érdeklődés esetén.
(Molnár Judit, It’s Your World)