Első csajos hétvége a VillaFarmon

Első csajos hétvége a VillaFarmon

Első csajos hétvége a VillaFarmon

#élménybeszámoló
#csajoselvonulás
#2napcsakmagadért

2 héttel ezelőtt egy fantasztikus helyszínen töltöttünk 2 napot egy szuper hölgyekből álló társasággal egy csajos elvonuláson.
Távol a város zajától, egy kis faluban, Újiregen volt a bázisunk, a VillaFarm Resort&Spa-ban.
Az első fix pontunk a csütörtöki ebéd volt, a Hölgyek sorban érkeztek, mi pedig vártuk őket nagy szeretettel vendéglátóinkkal együtt.
Ebéd után a bemutatkozások – hogy jobban megismerjük egymást – , és egy kicsit komolyabb téma: az önbizalom, az önmegvalósítás és egyéb női kérdések következtek. Hajnalka Kátai az Önmegvalósítás Akadémiaképviseletében megosztott velünk pár hasznos gondolatot, és személyre szabottan is kaphattak választ a Hölgyek saját kérdéseikre. S bár órákig tudtunk volna még beszélgetni, tapasztalatokat megosztani a témában, következett a délután második programpontja: betekintés a szempillák világába Krista Gabi Szempilla Stylist&Oktató segítségével. Az abszolút gyakorlatias bemutató során szintén minden személyre szabott kérdés megválaszolásra került, illetve apró kulisszatitkokat tudhattunk meg a szempillaépítésről.
Az esti vacsora után a lazításé és a pihenésé volt a főszerep. S bár az idő nem volt túl kegyes hozzánk – néha szemerkélni kezdett az eső – , beindult a jacuzzi, a szauna és a kültéri medencét is birtokba vettük. Jócskán elmúlt éjfél, mire ágyba kerültünk.

A pénteki nap a sminké, a stylingé és a fotózásé volt. A fotózós ruhák, kiegészítők kiválasztásában Judit Szerdahelyi és FRISS•stílus,tanácsadásvolt a Hölgyek segítségére, illetve a fotós stylingban is sokat segített, a gyönyörű sminkeket Krista Gabriella készítette.
Az elkészült fotók, melyekből pár kép erejéig hozok ízelítőt, a fiatal fotós Szilagyi David munkáját dicsérik. A helyszín lehetőséget biztosított, hogy minden résztvevőről több ruhában, több helyszínen, többféle beállításban is készüljenek képek. Közben, aki épp nem vett részt a fotózásban, masszázzsal kényeztette magát.

Hamar elröppent a két nap, szuper társaságban pedig még gyorsabban telik az idő, de talán sikerült egy kicsit feltöltődniük a Hölgyeknek, s remélem örömmel, önbizalommal teli használják majd az elkészült gyönyörű képeket.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Remélem még találkozunk! ❤️
Köszönjük a fantasztikus vendéglátást Szabó Jozsef ❤️

Ha szeretnél Te is részt venni egy hasonló programon, akár a barátnőiddel, akkor írj nekünk az info@itsyourworld.hu e-mail címre, vagy jelezd a poszt alatt kommentben, hogy érdekel hasonló esemény.
A nyári szabad időpontokra tervezés alatt van hasonló program(ok) megszervezése igény és érdeklődés esetén.

 

(Molnár Judit, It’s Your World)

This website stores cookies on your computer. These cookies are used to provide a more personalized experience and to track your whereabouts around our website in compliance with the European General Data Protection Regulation. If you decide to to opt-out of any future tracking, a cookie will be setup in your browser to remember this choice for one year.

Accept or Deny